Kovács Attila - ügyvezető
2009.11.18.22:43
A Magyar Rádió újságíró iskoláját végeztem el 1998-ban, amikor is végre kiderült, hogy nem hiába szereztem közgazdász diplomát évekkel korábban, ugyanis felsőfokú végzettség volt az egyik jelentkezési feltétel. A kezdeti szerkesztői feladatok után, öt évig bemondóként dolgoztam, mert időközben megkaptam az erre jogosító végleges engedélyt. Ezt követően csendesebb vizekre eveztem, különböző stúdiók "hangembereként", ezzel párhuzamosan kereskedelmi rádióknál tevékenykedtem műsorvezető-szerkesztőként, közérdekű és vallási műsorokban.
A Rádió6 születésénél 2007-ben jelen voltam, 2011 júliusáig hírszerkesztőség vezetőként dolgoztam, majd az ügyvezetői feladattal bíztak meg.
Hiszem, hogy a bölcsesség kezdete az Istennek félelme, de ez már egy másik történet...
Hiszem, hogy a bölcsesség kezdete az Istennek félelme, de ez már egy másik történet...
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
| 2012. jún. 30. | Fritzenfest |
| 2012. jún. 02. | Te szedd - 2012. június 2-án!!! |
| 2012. máj. 20. | Családi 10 Próba - Londonig! |
| 2012. máj. 18. | BattaArt - 2012 |
| 2012. máj. 16. | SAX projekt a "Matrica" Múzeumban |
| 2012. ápr. 26. | Tavasz Tárlat civilben a 25 éves „Matrica” Múzeumban |
| 2012. ápr. 18. | "Ez van" - Karikatúra pályázat! |
| 2012. márc. 07. | „ÉLETRAJZ-ÉLETMŰ” - A Matrica Múzeumban |
| 2012. febr. 24. | Városi Archívum - a HVBK-ban |
| 2012. jan. 18. | A nők szerepe - A Matrica Múzeumban |
- Tuning percek az Útonállókban
- Fritzenfest az Útonállókban
- Útonállók japán módra
- Útonállók - Timi és a 48 pár tűsarkú
- Útonállók - Barna jubileumi fogadalma
- Útonállók - Hogyan beszéljünk le egy nőt a motorozásról sikertelenül?
- Útonállók - Mennyi az annyi konyakmeggyből?
- Dr. Zacher Gábor az Útonállókban!






B.U.É.K. ÖNNEK ÉS A RÁDIÓ 6-NAK IS!!
ÉLJENEK SOKÁIG!!